December 2.

Anna felébredt. Hallotta, hogy Bálint még alszik, egyenletesen szuszogott. Mint egy kis traktor, gondolta magában mosolyogva. Először csak feküdt, és nézte Bálintot. Milyen jó, hogy itt van mellette. Még akkor is, ha szörnyen hangos tud lenni éjszaka... Lassan Bálint is felkelt, és Anna odabújt hozzá. "Jó reggelt!" - mondta, majd adott egy puszit Bálintnak. "Jó reggelt!" - válaszolta Bálint, majd elmosolyodott, mint minden reggel, mikor Anna mellett kelhetett fel. Összebújtak. Már évek óta megszokták, hogy hogyan tudnak úgy együtt aludni, hogy mindkettejüknek jó legyen. Anna nem szereti, ha korlátozzák a mozgásban (éjszaka sokat forgolódik), Bálint pedig szereti, ha Anna mellette van és hozzá tud bújni, hozzá tud érni. Így aztán minden reggel - amikor csak az idejük megendei - összebújnak, és még egy kicsit szundítanak. Persze Bálint hajlamos ilyenkor visszaaludni, hiszen Anna mellett bármikor el tud lazulni, és képes pillanatok alatt elaludni.

Miután felkeltek, és megreggeliztek, felöltöztek, mert ma kirándulni terveztek. Anna vagy nyolc rétegnyi ruhát vett magára, egy atlétát, egy hosszú ujjú pólót, egy aláöltözet felsőt, egy polár pulcsit, derékmelegítőt, valamint a béléses kabátját. A kabáton kívülre még egy jó vastag sálat is felvett, meg egy cuki, egymás közt csak nyusziseggesnek becézett sapkát is felhúzott. Bálint jóval kevesebb réteg ruhát vett fel ugyan, de azért ő is melegen és rétegesen öltözött fel. A táskájukba csomagoltak el magukkal egy kis uzsonnát, kekszeket, gyümölcsöt, két termosz meleg teát és vizet. Egész nap kirándulni akartak, úgy voltak vele, hogy lehet útközben megállnak, gyújtanak egy kis tüzet, úgyhogy Bálint még egy kis kannát is eltett, hogy tudjanak még teát főzni.

Útnak indultak a lábszárközépig érő hóban. Az éjjel végig esett a hó, mikor felkeltek, akkortájt hagyta abba csak. Nagyon szép, tiszta idejük volt, kellemes téli idő. Ahogy sétáltak, Anna ugrándozott a boldogságtól, mint egy kisgyerek. Bálint pedig csak mosolygott és nézte Annát, hogy mennyire boldog. Jó érzés volt együtt lenni. Ahogy mentek, egyszer csak megláttak egy őzet előttük. Anna felsikkantott örömében, és azt suttogta Bálintnak: "Nézd, Bambi!" - majd megálltak és nézték az őzet. Különös volt, az őz nem ijedt meg tőlük, sőt, mintha kíváncsian nézett volna rájuk, majd lassan elindult. "Szerintem azt akarja, hogy kövessük!" - suttogta Anna. Bálint csak bólintott, és elindultak az őz után.



Az őz letért az útról, és egy kis vadcsapáson ment tovább. Ahogy haladtak egyre beljebb az erdőbe, úgy lett egyre hűvösebb, és egyre több volt a hó is. A környezeti fények egyre sötétedtek, bár még alig múlt dél. Egy idő után azt vették észre, hogy hatalmas pelyhekben hull a hó. Az őz előttük ment, amikor kicsit lemaradtak, mindig megállt, és várakozóan félrebillentette a fejét. Anna és Bálint egyre jobban fáztak, de nem akartak visszafordulni, kiváncsiak voltak, mit akarhat az őz tőlük. Egyszer csak azt vették észre, hogy a semmiből felerősödött a szél, és apránként erősödve már-már viharossá kezdett válni. "Úgy néz ki, hóvihar lesz itt hamarosan!" - mondta Bálint, túlkiabálva a szelet. "Talán jobb lenne visszafordulni!" - válaszolta rá Anna, és megfordult, hogy megkeressék a visszavezető utat. Kicsit sem lepődtek meg, hogy a szél már teljesen betemette a nyomaikat, és nem tudták, merre kellene menniük. Az őz bólintott egyett, majd elindult tovább. Anna és Bálint úgy érezte, hogy nincs más választásuk, mint követni az őzet. Rövidesen egy kis barlanghoz értek, ahol az őz megállt, és várakozóan nézett rájuk. "Talán itt kellene megvárni a vihart!" - mondta Bálint, és kézenfogva Annát, bementek a barlangba. Szerencséjükre a barlang nem volt nagy, de pont olyan alakja volt, hogy a szél nem tudott bejutni, és a hó is csak az elejébe esett be egy kicsit. A barlangban találtak valamennyi száraz fát, így Bálint rakott egy kis tüzet, hogy valamennyire felmelegedjenek és főzzenek egy kis teát.

Elővették a telefonjaikat, és szomorúan látták, hogy nincs térerő. Egy barlangban voltak, nem volt meglepő egyáltalán. Majd ha eláll a vihar, akkor majd kimennek a barlangból és megpróbálnak értesíteni valakit, hogy merre vannak.

Már elmúlt délután négy óra, és szinte koromsötét volt odakint, de a vihar még mindig tombolt. Az időjárásjelentés szerint ilyennek nem kellett volna megtörténnie, direkt felkészültek, mielőtt nekivágtak volna egy egyszerű kis kirándulásnak. Összebújtak a tűz mellett és várták, hogy elálljon a vihar.